Dubai

Ha Las Vegast arabok építették volna, pont így nézne ki – gondolja a Dubai-ba érkezo turista.


Dubai

Dubai úti célok:



Dubai

Ha Las Vegast arabok építették volna, pont így nézne ki - gondolja a Dubai-ba érkezo turista.  A kereskedelemből meggazdagodott emirátus száz évvel ezelőtt még csupán a beduin törzsek és a gyöngyhalászok lakóhelye volt. Ma azonban a tradicionális arab világ és a fényűző nyugati behatások keveréke, csillogó pont a sivatag szélén, klimatizált oázis a homokdunék közt, a világ legdrágább szállodáinak kedvelt helye.

Az Arab Emirátusok második legnagyobb tagja turistaforgalmának zömét novembertől áprilisig fogadja, hiszen a nyári tikkasztó, 40 fok feletti hőségben már jóval kevesebben kíváncsiak a sivatag által határolt városra, bár éppen ennek köszönhetően ilyentájt a szállodák jócskán engednek áraikból.

Kelet és nyugat találkozóhely
A várost két részre osztja a Dubai-öböl, az Arab-öböl benyúló része, amelyen három híd ível át. Északon a központi rész, Deira, délen a modern épületeket rejto Bur Dubai található. A turisták tájékozódását azonban nehezíti, hogy az itteniek nem sokat törődnek az utcanevekkel, csupán a nagyobb sugárutakat illetik közismert elnevezéssel, a kisebb utak teljes anonimitásba burkolóznak. Ezért az útbaigazítást kérő ne csodálkozzon, ha viszonyítási pontként parkot, híres épületet vagy valamilyen boltot mondanak. A taxisok azonban mindenhol feltalálják magukat, így eltévedés esetén nyugodtan lehet rájuk hagyatkozni.

A souq-nak nevezett helyi piacok meglátogatása még az isztambuli bazáron edződött turistának is élményszámba megy. Dubai souq-jai azonban jóval túlnőtték a bolhapiac fogalmát, itt célirányosan lehet piacot választani, ha fűszereket, parfümöt, ékszereket, ruhákat vagy elektronikus berendezéseket keresünk.

Az emirátus legrégibb épülete, az uralkodók egykori lakhelyéül szolgáló Al-Fahidi erőd ma a Dubai Múzeum otthonául szolgál. A legnagyobb és talán legszebb minaret az innen néhány száz méterre található Nagy Mecsethez csatlakozik. Ez utóbbiról a gyanútlan szemlélődő azt hihetné, ügyes restaurátorok pofoztak helyre egy több száz éves épületet, ám a Nagy Mecset alig tíz éves múltra tekint vissza. Az igazsághoz hozzátartozik azonban, hogy XX. század elején készült elődjét a hatvanas években egy másik mecset építése miatt lerombolták, majd a város vezetőit néhány év múlva furdalni kezdte lelkiismeretük, ezért inkább újra felhúzták. A Nagy Mecsetbe és társaiba, mint például a Jumeira vagy a különleges mozaikokat rejtő az Iráni Mecsetbe azonban a nem iszlám-hívok nem léphetnek be. Az Emirátusokban ezt ugyanis törvény tiltja.

A modern épületekre vágyók feltétlenül keressék fel a belvárostól kicsit távolabb álló Dubai World Trade Center-t, amelynek 39. emeletéről pompás kilátás nyílik. A túlzásba vitt luxusra kíváncsiaknak ajánlható a világ egyik legdrágább szállodája, a vitorlát formázó Burj Al Arab. A 321 méter magas épület egy emberalkotta szigeten áll, amelyet keskeny földnyelv köt össze a parttal. Itt a legolcsóbb, 170 négyzetméteres apartman ára 700 dollárnál kezdodik éjszakánként, míg a legmagasabb szintű szolgáltatásra vágyók ennek akár tízszeresét is otthagyhatják a királyi lakosztályban. Persze ezen összegért a legfényűzőbb kastélyokat is megszégyenítő átmeneti otthonra lelnek, állandóan rendelkezésükre álló személyzettel együtt.

A hűsölésre vágyók a tengerparton harcolnak minden talpalattnyi helyért, és az igazi turisták feltétlenül ellátogatnak az állandóan nyüzsgő kikötőbe is. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlják a Wonderland nevű témaparkot, valamint a tengerparton található két aquaparkot. A golfozók sem fognak csalódni, és a vízi világra kíváncsiaknak is érdemes búvárfelszerelést bérelniük.

Vásárlás, vásárlás, vásárlás
Senki sem csodálkozik azon, hogy a gazdagságát a kereskedelemből szerző emirátusban egymást érik a boltok, bazárok, bevásárlóközpontok, és hogy az eladók természetesen a keleti világban már jól megszokott módszerekkel csalogatják a vevőket. Nem véletlenül választotta jelmondatául a helyi idegenforgalmi hivatal a "vásárlók paradicsoma" szlogent. Dubai egyik fő eseménye a március végi-április eleji "vásárlófesztivál", amikor a plázák még a megszokottnál is nagyobb attrakciókkal, műsorokkal, tüzijátékkal, gyermekprogramokkal versengenek a vastag pénztárcájúak kegyeiért.

Keleties tradíciók
Az emirátus 700 ezres lakosságának nagy része vallását tekintve az iszlám szunnita ágához tartozik. Bár a dubaiak jól ismerik a nyugati kultúrát és szokásokat, nem szabad elfeledkezni arról, hogy muzulmán területen járunk. A hivatalos nyelv, az arab mellett angolul jól beszélnek, ráadásul Dubaiban rengeteg külföldi él és dolgozik. Az ételválasztékban a helyi, beduin fogások keverednek a nemzetközi konyha remekeivel, amiket az itt élők is szívesen fogyasztanak. Persze a tisztátalannak tartott disznó errefelé nem igazán szerepel az étlapon, ezért csülökpörköltet nem érdemes itt keresni.

Néhány udvariassági szabályt is érdemes szem előtt tartani. Az egyébként roppant barátságos dubaiak nem veszik jó néven, ha valakit a beleegyezése nélkül fényképeznek, a külföldi férfiak pedig csak akkor fogjanak kezet egy nővel, ha a hölgy kezdeményezi ezt. A nők ne sértodjenek meg, ha egy helybéli visszautasítja a kézfogást, a mélyen vallásos muzulmánok ugyanis csupán családjuk nőtagjaihoz érnek hozzá. Az alkoholfogyasztás megengedett, csupán a ramadán, vagyis a szent hónap idején találkozni szigorításokkal, de akkor is csak napközben. És azt sem árt tudni, hogy errefelé a hétvége csütörtök-péntekre esik.

Forrás: Dubai ismertető - Start Utazás


Keresés
8 884 utazás 351 335 indulási időpontja között.
Valami hasonlót?






© Copyright 2000-2010 Világlátó   |   Lapcsalád további tagjai: Start Utazás, Last Minute Utak